Gondolatok a népegészségügyről – vigyázat, szubjektív tartalom

Zombor Gábor nyilatkozott a tervezett népegészségügyi fejlesztésekről és célokról. Egy kicsit elemezném az elhangzottakat.

„A kormány az oktatás, a szociális ellátás vagy a családpolitika területén hozott intézkedéseknél is népegészségügyi kontrollt kíván érvényesíteni….. „népegészségügyi szemüvegen keresztül” vizsgál majd minden szükségszerű, illetve fejlesztési célú intézkedést minden olyan területen, amely valamely módon kapcsolódik az egészségügyhöz”

Ez üdvözlendő, már az első Orbán kormánynak is voltak hasonló elképzelései, Mikola István nevéhez fűződik az első népegészségügyi program (9 év időtartamra tervezett), amelyben hasonló elvek voltak megfogalmazva, volt Népegészségügyi Programiroda és hivatalos Tárcaközi Bizottság, amelynek az összes miniszter a tagja volt az egészségügyi miniszter vezetésével, titkára a tisztifőorvos, továbbá tag volt a KSH és az OEP elnök is. A következő kormánynak is volt népegészségügyi programja, ráadásul azon kevés dolgok közé tartozott, amelyben konszenzus volt a parlamenti pártok között. Később miniszteri biztosa is volt a területnek, és elindult néhány jó program és kezdeményezés, de sajnos ezek is elsorvadtak. Mint látszik, a hatékonyság sajnos nem csak ezen múlik, de hogy min még, azt hagyjuk a végére.

Szeretnék összekapcsolni a különböző szinteket: minisztérium, alapellátás, szakellátás, háttérintézmények stb. és ezeket nem csak szakmai, hanem kommunikációs és informatikai alapon is. Ez jó gondolat, már rég meg kellett volna lennie, a technika (informatika) több mint 20 éve adott. Az államtitkár azt nyilatkozta, hogy erre létrejön egy törvényben szabályozott intézményrendszer, amely 2015-ben kezdheti meg a működését. Szeretném csendben megjegyezni, hogy a második Orbán kormány 2012-ben létrehozta az Országos Népegészségügyi Intézetet (az OEFI bázisán, több intézmény és háttérszervezet összevonásával), létrehozták a területi szervezeteket, kikerültek a táblák országosan különböző épületekre és közölték, hogy erre Uniós pályázatok nyíltak meg és soha nem volt még ennyi forrás a népegészségügyre. Nem működött, valahogy a területi szervezetek nem nyerték meg azokat az Uniós forrásokat, ez is elhalt.

Utána következett egy olyan rész az interjúban, amit én, kommunikációs szakemberként kihagytam volna. Török Krisztina az OEFI új főigazgatója (volt GYEMSZI főigazgató) elmondta, hogy 1,5 éve már van egy egészségkommunikációs központ, amely 1,8 milliárd forintból (!) népegészségügyi programokat, kommunikációt és szűrést valósít meg. És itt jön, amit nem kellett volna: a kampányokkal elérték, hogy eddig tízezer aktív résztvevője volt a programjaiknak és százezres a nagyságrend, akit kommunikációval elértek. Egy gyors fejszámolás: Magyarországon kb. 9 millió embert kellene aktívan bevonni a népegészségügyi programokba (5-80 év közötti lakosság), azaz 900-szor több embert, tehát ennek a költsége 900×1,8 milliárd, azaz 1620 milliárd Ft. Ez nem egy nagy összeg egyébként (dehogyisnem), ha a célokat és az időtávot is figyelembe vesszük. Ha tíz éves programokkal kalkulálunk, akkor ilyen hatékonysággal 162 milliárd forintra van szükség évente, ha kicsit kitoljuk az időtávot, mondjuk 20 évre, akkor 81 milliárd évenként.

Apropó intézményrendszer. Központi intézmény területi szervezetekkel, sőt a kórházakban is létrejönnek koordinációs irodák (újabb hivatal!), amelyeknek feladatai közé tartozik a kapcsolattartás a háziorvosi praxisokkal. Tavasszal. Vannak kiképzett népegészségügyi szakembereink, ott vannak területen, a háziorvosok és a kórházi orvosok is tudni fogják, mi a feladatuk a rendszerben, sőt már tudják is, csak a koordináció hiányzott eddig. Hurrá megoldottuk!

Szerintem is kell a központi szervezet, területi szervezetekkel, de a véleményem, hogy mindennek az alapja a háziorvosi praxis. Jelenleg ők vannak ott minden településen (majdnem), ők ismerik a lakosságot, rajtuk kellene, hogy alapuljon a rendszer. Mármint a praxisokon. Őket kell képezni és szakasszisztenciával (népegészségügyre, szűrésre képzett szakdolgozó) ellátni, akik elviszik a hátukon a programot. A praxist kell érdekelté tenni, hogy elvégezze a szűrést és a PREVENCIÓT! Ehhez kell forrás és műszer, de legfőképp érdekeltségi rendszer. A programot úgy kell megtervezni, hogy a szűrési és prevenciós tevékenységet a praxisnak informatikailag rögzíteni kell (szoftver, hardver) és kötelező a minimum 10 éves utánkövetés (mutatószámok, visszamérés!). Ezt támogatja az érdekeltségi rendszer. A területi szervezetek ott kapnának szerepet, hogy vannak olyan programok, amelyeknél van egy gazdaságossági mérethatár, ott kell a koordináció, hogy például egy kistérség együtt hajtsa végre. De a háziorvosok vesznek részt fizikailag, a területi szakorvosok segítenek, és közös adatbázisba kerül minden. A területi irodák koordinálják és szervezik a prevenciót, adják a módszertant és végzik a kommunikációt. Ehhez megfelelő végzettségű szakemberekre van szükség, a háziorvos továbbképzési és képzési rendszerbe be kell illeszteni a népegészségügyi ismereteket és képességeket, csakúgy, mint a szakorvosiba.

Egy kicsit elszakadva a magyar rögvalóságtól, a világ egyik, ha nem a legsikeresebb programja a (Finn) Észak-Karéliai Program néven indult kezdeményezés. Finnországban a lakosság egészségügyi mutatói európai viszonylatban is nagyon rosszak voltak, világviszonylatban is sereghajtók közé tartoztak, és a Karéliai (szegény, elmaradott térség) részen még rosszabb volt a helyzet. A kardiovaszkuláris prevencióra koncentráltak, a teljes lakosságot célozták, de figyelembe vette a program az eltérő gazdasági, társadalmi környezetet, e szerint eltérőek voltak a regionális programok. A szűrési, gondozási, járóbeteg és rehabilitációs programok mellett igen nagy szerepet kapott ez egészségnevelés és ezt az élet minden szinterén, a család, a munkahely, az iskola, az óvoda, a katonaság stb. keresztülvitték. Fontos volt a rábeszélés és a jó módszerek megmutatása, helyes út megtanítása, ebben nagy szerepe volt többek között a médiának. A programot 20 évre tervezték, 5 évente nagy mérésekkel ellenőrizték az előrehaladást és az eredményeket. A program révén mára a finnek európa legegészségesebb nemzete, 2015-re megcélozták a világ legegészségesebb nemzete címet. A sikert teljes társadalmi összefogással és konszenzussal tudták elérni. Amikor az eredményesség okáról kérdezték őket, a következőt jelölték meg a siker okaként.

Ami kulcskérdés, és elengedhetetlenül fontos, az az elkötelezett vezetés, a széleskörű összefogás és a szigorú, kemény, határozott, egyértelmű kormányzati politikai támogatás. A finn projekt sem lehetett volna sikeres, ha a kormányzati szereplők, a döntés-, törvényhozók nem fognak össze a civil szféra képviselőivel, az üzleti szektorral, az iparral, a kereskedelemmel és a magán szektorral. Ha nem jelennek meg a programban a kutatók, ha nincs nemzetközi együttműködés nincs eredmény. Nincs siker, ha nem vesznek részt a szakszervezetek, a sportklubok, az iskolák, a szülői közösségek, a női szervezetek, sőt az egyes aktív, elkötelezett magányos szereplők.

Visszatérve országunkra a sikernek a fent említett dolgokon kívül van még egy nagyon fontos összetevője. Az anyagi háttér. Az első Orbán kormány programja a ciklus végén jelent meg, már nem tudott érdemi hatást kifejteni. A következő kormányok egy ideig rendeltek anyagi erőforrásokat a feladatokhoz és ekkor volt is számottevő, érdemi cselekvés, ahogy szűkültek a források, majd eltűntek, a programok is leálltak. Az újonnan megalapított Országos Népegészségügyi Központ (2012) lehetett volna jó kezdeményezés, ha nem uniós pályázati pénzekre alapozzák. A népegészségügyi termékadó, mint a neve is mutatja, ehhez a rendszerhez nyújtott volna állandó forrást, de sürgősebb volt az egészségügyi dolgozók bérrendezése, így ideiglenesen arra irányították át, és a mai napig is csak befolyik a kasszába.

Én nem vagyok a költségvetésben jártas, de mint vállalkozó és gondolkodó ember, azt elmondhatom, hogy az a projekt, aminek folyamatosan biztosított a forrása annál várhatunk haladást, amelynél nem, ott ne is reménykedjünk. Voltak már különböző gondolatok a népegészségügyi források megoldására, például a dohány és alkoholtermékek jövedéki adójából befolyó pénzek (vagy ezek meghatározott százaléka), vagy az előbb említett népegészségügyi termékadó, vagy a készülő földrajzi megjelölés nélküli borokra kötelezően kiváltandó jegyből származó bevétel is képezhetné a program alapját. De ha egy merész fordulattal a tervezett új népegészségügyi intézményt autonóm jogállású központi államigazgatási szervvé nevezné ki az országgyűlés, az is megoldhatja a helyzetet (feloldva az államigazgatási szakzsargont, a Gazdasági Versenyhivatal például egy ilyen intézmény, hiszen az ilyen szervezetek nincsenek alárendelve a kormánynak, sem más közigazgatási szervnek, önálló költségvetési fejezetet alkotnak, kizárólag az Országgyűlésnek tartoznak felelősséggel). Ezzel megvalósulna a kormányokon átívelő, állandó forrással rendelkező, a mindenkori kormányzattól független (na jó, kis részben csak) szervezet, amely képes lehet egy hosszú távú, mondjuk húsz éves program kivitelezésére.

Remélem, e gondolatokat nem értelmezi senki bírálatnak vagy belekotyogásnak. Zombor Gábor személyében az eddigiek alapján egy tettre kész embert láthatunk, aki egy kissé szétzilált, nagy kormánymozdulatokkal irányított rendszert örökölt, de az eddig elmondott elképzelései egyenlőre tetszenek. Én szurkolok neki, már csak az egészségügy és a gyermekeim érdekében is, hogy tervei sikerüljenek. Mondjuk azt biztos Ő is tudja, hogy minden terv annyit ér, amennyit meg is valósítanak belőle. Na ehhez kívánok sok sikert államtitkár úr!

Egy gondolat a “Gondolatok a népegészségügyről – vigyázat, szubjektív tartalom

  1. Jó lenne ha szúrésnél, itt gondolok elsősorban a mammográfiára, nőgyógyászati vizsgálatokra, hogy ha nem húznák meg a vonalat a 65 évesnél. Sajnos még idősebb korban is előjön a mellrák. Nagyon bonyolult elmenni 65 év után és kérni beutalót hogy megakarom vizsgáltatni magam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*