Jönnek az újabb információk a kórházi kapacitások újraosztásáról. Persze közgazdaságilag stimmel az egyenlet, ha nincsen elég pénz, akkor a kapacitás szűkítésével kevesebb forrásból működtethető a rendszer. Még az is lehet, hogy ez racionális. Ami engem zavar, hogy ez olyan sebészes módszer. Vágjunk le a beteg részből/beteg részt, aztán hátha meggyógyul az egész. Hol van a holisztikus szemlélet? Persze vannak túlkódolások a rendszerben, de például, ha a vizsgálatok és a kezelések valós értéken számolódnának el, már az sokat javítana a rendszeren.

Persze, értem én, először racionalizáljunk (itt: csökkentsünk) és azután tegyük bele a pénzt és akkor még jó is kisülhet. Csak ezt a második lépést nem látja az ember. Lehetne előre is menekülni, modernizálni a technológiát (tudom, az sokkal többe kerül, főleg az elején, és a működtetése sem olcsó dolog), de lehet, hogy a fajlagos költségek úgy is csökkennének, és az emberek néhány nappal hamarabb és könnyebben gyógyulnának, és ez lenne az igazi nyereség. Főleg az állam számára.

Attól félek, hogy ez olyan gondolkodás, hogy spórolok a motorolajon az autómba, a legolcsóbbat teszem bele, spórolok a szervizen és a karbantartáson, nem költök rá semmit csak az üzemanyagot, akkor is elmegy néhány évig. Legfeljebb eladom 4-5 évesen és a gondokkal foglalkozzon majd más. Persze időnként lemosom, és veszek bele egy új üléshuzatot, mert ha tré az autóm, még megszólnak az ismerőseim…

Nincs pénze az országnak? Lehet. De hosszú távon akkor lesz, ha egészséges és képzett polgárok, a modern világ kihívásainak megfelelő tevékenységet végeznek. Azaz az oktatásra, innovációra, vállalkozásösztönzésre és egészségügyre költünk, akkor nagy valószínűséggel fejlődni fog az ország. Persze nem rövid távon és a politika ebből nem tud profitálni (az adott garnitúra legalább is), de az ország és mi igen, a gyermekeink meg főleg. És minden út, még a leghosszabb is egyetlen lépéssel kezdődik, csak tenné már meg valaki! Lehetőleg a helyes irányba…