Forrás: Fekete Tibor – Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013 című könyv

A hazai demográfiai mutatókat tüzetesebben megvizsgálva az is kiderül, hogy a magyar lakosság korösszetétele egyre kedvezőtlenebbé válik, még ha e fejleményt a szomszéd államokból beáramló, viszonylag fiatal migráció valamelyest el is fedi. A legfiatalabb (0–14 éves) korosztály tagjainak száma a rendszerváltás óta Magyarországon 2,13 millióról 1,48 millióra, vagyis nem kevesebb mint 650 ezer fővel csökkent. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjas generáció létszáma 1,37 millióról 1,66 millióra nőtt. Alapvetően nem különbözik a helyzet a rendszerváltás környékén született 15–24 éves, illetve a háború utáni (50–64 év közötti) nemzedék esetében sem. Az előbbiek aránya 15,3 százalékról 12,5 százalékra apadt 1990 óta, míg szüleik aránya a népességen belül 17,5-ről 20,3 százalékra emelkedett. Ez a szóban forgó korosztályokban csaknem 200 ezres csökkenést, illetve negyedmilliós lét- számemelkedést jelent. A korfa jól mutatja, hogy két csúcs volt a születéseknél. Az egyik az 1954. év (Ratkó korszak), a másik 1975. év (az 1973. évi népesedéspolitikai csomag eredményeként). Az első csoport összesen 600 ezer főt meghaladó népessége hamarosan (néhány éven belül) belép a 60 évesek korcsoportjába, amelyiknek jellemzője, hogy a fiatalabb korosztályoknál lényegesen gyakrabban kénytelen igénybe venni az egészségügyi ellátás szolgáltatásait. A most 35–38 éves következő kiugró (közel 700 ezer fő) népességet jelentő korcsoport egy később időpontban, de egyszerre fog a nagyobb egészségügyi kockázatot jelentő életkorba jutni és az egészségügy számára feladatot jelenteni.
Fel vagyunk erre készülve? Van tervünk? Megindult valami? Mi a megoldás ebben a kérdésben?